14 °C, Budapest
14 °C
Budapest
Holnap
16°
Holnapután
20°
Szombat
21°
2020.09.23. szerda, Tekla
pcworld.hu
PCWORLD
Amerikában a republikánusok többségével átcsúszott a törvény, ami lehetővé teszi, hogy a szolgáltatók azt csináljanak az internettel, amit csak akarnak.
Rátai Dániel neve mostanra egybeforrt az innovációval és a forradalmi újításokkal. Meglátogattuk az ifjú zsenit, hogy megtudjuk, mire jutott a ...
Leonar3Do eszközökkel szerelték fel az oktatásban nagy segítséget jelentő labort.
Leopoly, a kreativitás és a vizualitás fejlesztésének új lépcsőfoka
A videostreaming szolgáltató magyar társalapítójával, Fehér Gyulával beszélgettünk.
Az Apple társalapítója szerint a tech világában a Tesla hozza majd el a következő nagy dobást.
57 millió felhasználó adatait lopták el az Ubertől - ennél is rosszabb azonban, hogy az Uber fizetett a támadóknak azért, hogy hallgassanak.
Újabb 1 milliárd dollárnyi tőkéhez juthat az Uber.
Három német nagyvárosban is felfüggesztette működését az Uber a jogi akadályok miatt.
A Didi Kuaidi két óriással együtt döntött úgy, hogy befektet a Lyftbe.
Bemutatkozott a vállalat első részlegesen önvezető elektromos autója.
Egyelőre csak bizonyos körülmények közt van értelme a Powerwall házi akkunak.
A 100 kWh-s akkupakkal jelentősen nagyobb távra lehet képes a Model X és a Model S.
Azt pontosan nem tudni, hogy miért blokkolták az anonim keresőt.
74 százalékot emelkedett idén a DuckDuckGo népszerűsége, ami nem követ kereséskor.
A magánszférára koncentráló keresőmotor már 10 milliárd anonim keresést ünnepel.
Az ÁSZF szerint mostantól bármire jogot ad magának a szolgáltatás.
Jack Dorsey szerint a Twitter nem egy közösségi oldal, hanem az emberek hírhálózata.
A közösségi oldalak térhódításával a magánéletünk is fokozottan az internetre terelődik, közben pedig a szokásaink mit sem változtak. Ha hosszú ...
A Tinder Select alkalmazást nem használhatja akárki - csak a VIP személyiségek és a meghívottjaik.
Fényképezz okostelefonnal vagy komoly géppel, megmutatjuk hol érdemes megosztani az elkészült képeidet.
Fitnesztrackerként is használhatóak a Moment termékcsalád tagjai.
Már több mint 100 millió havi aktív felhasználója van az üzenetküldőnek.
Új meghívórendszer, kedvencekbe rendezhető matricák és egyszerűbb válaszok - frissült a Telegram.
Hasznos funkcióval újított a Brave Browser, amit viszont kidobhat ezért a Play Áruházból a Google.
A csalók látszólag hiteles frissítést tettek közzé a Google Play Áruházban - a Google-t is becsapták, majd nagyjából 1 millió letöltést szereztek.
A gépünkön egy darabig a törlés után is megmaradnak a dropboxos tartalmak.
Idén januárban megszűnt a LogMeIn ingyenes verziója, ezért szemügyre vettük, milyen alternatívákhoz fordulhatnak a szolgáltatást használók.
Ha valakinek sem ideje, sem pénze nincs téglából felépíteni egy házat, eddig csak panelbe mehetett. Viszont egy család már újfajta házgyártól ...
A Caviar kezelésbe vette az Apple aktuális okosóráját. Átlagosan 11,5 millió forintba kerül egy különleges modell.
Legalábbis ezt kéri az Amazon, amely szeretné az Alexa robotasszisztens tudását felturbózni az emberi tudásra és leleményességre alapozva. Csak baj ...
Idén is frissült a Google Santa Tracker alkalmazása, új játékokkal és funkciókkal.
Igen, ott tartunk, hogy saját óránk egyszer csak fogja magát, és megmondja, hogy valami nem stimmel, tehát irány a rendelő.
Mobilok, tévék és egyéb megszokott eszközök mellett az LG olyan területre lép, amire nem sokan fogadtunk volna. A kézműves sörfőző gép kifejezés ...
Egy elhagyott telefon pánikot, kétségbeesést, és olyan érzést kelt bennünk, mintha elvesztettük volna életünk egy darabját. Na, ilyen többet nem ...
A Google szeretné elérni, hogy a Play Áruház értékelései és visszajelzései megbízható képet fessenek.
Egyes országokban megkezdődött a Facebook Messenger sötét kezelőfelületének a tesztelése.
A Google-nek és az Amazonnak is odaszúrt egy okos reklámmal az Apple az idei CES-en.
Elég belemondani a csuklónkba, hogy indulhat egy kímélő mosás 40 fokon, gyors centrifugával. Az okosóra onnantól mindent megold, legfeljebb a ...
Többen jelezték, hogy valamiért megkergült náluk a Waze: a népszerű navigációs app nagyjából egy hónapja nem hajlandó felvinni őket az ...
Itt az újabb #ShotOniPhone kihívás, az Apple keresi a 10 legjobb képet, ami iPhone-nal készült - ezeket utána világszerte mutogatja majd.
Bill Stevenson közel 15 év után hagyja ott az Apple-t a Google kedvéért, és egy új, Fuchsia nevű operációs rendszeren kezd el dolgozni.
Mark Zuckerbergnek az a jelenlegi terve, hogy az összes népszerű szolgáltatását egyetlen termékben egyesíti a jövőben. Ez persze nem jelenti azt, ...
Egy puzzle megoldásának hála derült ki, hogy a Google idén május 7-9. között tartja a nagy rendezvényét.
Több mint 20 millió arcmaszkot szerzett be a cég, emellett pedig elindította az arcpajzsok gyártását és szállítását.
Még több cikk